Fecskefészek-leves

A minap módomban állt egy egzotikus étterem extrém kínálatát végig kóstolni. Mindjárt az első fogás fejtörést okozott, ugyanis már az elnevezés igen talányosnak hangzik; Fecskefészek-leves...Meglehetősen nagy ínyenc hírében állok és hódolok a kulináris élvezeteknek, nem riadok vissza a száznapos tojás nyújtotta sokktól, "benyelem" a tücsköket és bogarakat is. A cápauszony-leves elfogyasztása sem okozott különösebb nehézséget, a tengeri herkentyűkért pedig egyenesen rajongok! Amíg vártam a levesemre, kedves költözőmadarunk fészkéből, voltak aggályaim arra vonatkozóan, hogy mit tálalnak fel...A leves állagát most inkább nem részletezném, az íze várakozásomon felülinek bizonyult. A helyi illetőségű pincér széles vigyorral nyugtázta, hogy végül üres lett a tányérom. Mivel ismereteim hiányosak, kíváncsiságom viszont határtalan, nem voltam rest és meginterjúvoltam a jóembert levesük készítési fortélyaival kapcsolatban...A kelet-ázsiai és az indokínai-indonéz illetőségű sarlósfecske barlangokban építi fészkét. Hogy miből? Mindenféle törmelékből és ágacskákból, amit nyálával ragaszt össze. Van viszont két sarlósfecskefaj, amely kizárólag csak a nyálával készíti fészkét; ezeknek a madaraknak a szokásosnál is erősebb a nyálkiválasztásuk.
Az ebédre szánt fecskefészket előbb hosszú bambuszrudakkal leverik a barlang mennyezetéről, de nem csak amúgy válogatás nálkül: csak a friss fészkek alkalmasak a leveskészítés nemes céljaira.
A halászléhez és túrós csuszához szokott hazai gyomor most nyilván undorodik. Semmi oka rá: a nemzeti konyha ízlés dolga. Sokan úgy tartják, a fecskefészekleves íze-felveszi a versenyt a legdúsabb erőlevesével. Szegény sarlósfecske! Egyhavi munkával készíti a fészkét.
A száznapos tojásról, talán majd más alkalommal...