Főzőverseny
Múlt hétvégén Gyömrőre voltam hivatalos főzőversenyre. Aki ismer, tudhatja rólam, hogy imádok enni, akarom mondani, zabálni. Rengeteget eszek, nagyon jó ízűen. Nagyon szeretem a különlegességeket is, talán ezért lehet, hogy újfent meghívtak samesznak, aki segít itt-ott, és néhány hasznos ötlettel gazdagítja az összegyűlt szakmai elitet. Társulatunk a gulyás kategóriában indult, hagyományos babgulyással, és kísérőnek tócsival. Szerényen egy hetven literes bográccsal készültünk, aminek elenyésző részét képezte hozzávetőleg tíz kiló hús, ami is három típusra oszlott: egy rész marha, egy rész disznó, és egy rész füstölt. A több kiló, zöldségről, csipetkéről, babról nem beszélek, hiszen azt már úgyis kitalálhattátok, hogy hozzátartozik. Kis csapatunk nagyon felkészült, gyakorlatilag hétpróbás zabagépekből állt, akik már sok csodát láttak. Pontban, délben indult a tűzgyújtás, és délután négyig el kellet készülnie, mindenhol a lukulluszi lakomának, amit egy háromtagú, abszolút korrumpálhatatlan zsűri minősített. A harmincegy résztvevőből, öt társulat próbálkozott gulyással, a többiek, pörkölt, illetve sültek kategóriában indultak. Csodálatos illatok járták be a rétet, és szemet, gyönyörködtető látványt nyújtottak a készülő finomságok. Mindegyikőnknek meg volt a feladata, akár a Ferrari depónak egy forma 1-es versenyen. Pillanatok alatt reszeltem le tíz kiló krumplit, és passzíroztam ki közel két kiló fokhagymát. Tanult kollegám a bográcsba pirította a húst, amíg valaki a tüzet táplálta, vagy készítették elő kezünk alá az összetevőket. Precizitásunknak köszönhetően, viszonylag gyorsan előnyre tettünk szert a többi csapathoz képest, hiszen valaki még csak a tűzgyújtással bíbelődött, addig nálunk már javában főtt az étel. Felfigyeltem egy népes táborra, akik gyakorlatilag hintóval érkeztek és egy komplett nagyüzemi konyhát rittyentettek a mezőn, rövid idő leforgása alatt. Taláros szakácsok, sürögtek, forogtak a környezetükben, és hozzávetőleg húsz szolga. Meglepetten néztem, hogy egy komplett bölényt, húznak karóba, amit egy alkalmi hirtelen ácsolt Simens Martins kemencében kezdtek forgatni. Igen láttam, hogy itt nem számít a pénz és egy kicsit el kezdett remegni a gyomrom, hátha megbundázzák a versenyt. Kisvártatva egy John Dear traktor odahúzott a forgó bölény mellé, egy hozzávetőleg ezer literes üstöt, amibe állítólag halászlét fognak majd készíteni, amiből majd jut a falu aprajának nagyjának. Röviden összefoglalva megszerezték a démosz egyszerű gyermekeinek szimpátiáját. Barátaimmal beláttuk, hogy a mennyiséggel, már nem, de a minőséggel mindenféleképpen mi fogunk nyerni. Tudtam, hogy egy ilyen mérhetetlen mennyiségű ételt ilyen rövid idő alatt képtelenség ehetőre főzni, éppen ezért kaján vigyorral szemléltem a fénysebességgel forgó, kb. négyszáz kilós állatot, és nevetve néztem, ahogy lajtos kocsival kezdték tölteni a pokoli üstöt. Szerintem maga Belzebub sem látott hozzá hasonlót. Egy kicsit zavart, bevallom, hogy Ők is mosolyogtak. Szépen fődögélt a gulyásunk, sült a tócsi. Kisebb elismerő csapat verődött össze, közelünkbe akiket a pazar illat odavonzott, és kaphatóbbak voltak, a hagyományosabb kosztra. A visszhangokból úgy tűnt, hogy a verseny a multik válogatottja és a proletár barátok között fog eldőlni. Három órára elkészültünk a reszelt krumpli lángossal, aminek csodálatos illatára, szép vörösesbarnára sült küllemére még a bölényforgatók is felfigyeltek. Félóra múlva elkészült a bográcsos babgulyás, ami gőzölögve pompázott a délutáni napsütésben. A többi versenyzők közül sírva visszaléptek a versenytől, hiszen látták, hogy számukra már értelmetlenné vált a megmérettetés, de becsületükre legyen mondva elismeréssel álltak mellénk és drukkoltak várható sikerünknek. Ütött az óra. Délután négy volt és elvittük a zsűri elé a kétfogásos műremeket, amit elismerően nyugtáztak és nyálcsorgatva átvettek. A maradékversenyzők, akik még versenyben voltak szintén tiszteletüket tették a nemzet bírái előtt, és kíváncsian várták a fejleményt. Minden stimmelt, csak egy tábor hibádzott még a megmérettetésről. Igen a Multik !!!!!! Hihetetlen de még nem voltak kész, de a mennyiségre való tekintettel, kaptak még némi laufot, ami nem volt meglepő, úgy látszik itt ez a divat . Kisebb csúszással Ők is befutottak egy negyvenkilós sült bölényszelettel és egy tál levessel. Mindenki leadta bírálatra a főztjét, már csak az eredményhirdetésre volt hátra. Az izgalom a tetőfokra hágott. A mezőn összeverődött tömeg hangosan skandálta nevünket és már várták a tálalást. A zsűri megjelent és eredményt hirdetett. Az első helyezést a Multik csapata nyerte a Némó nevezetű trópusi halászéval, amit, mint utóbb kiderült a Karibtengerből hozatott bohóchalakból készítettek, míg kis csapatunk a második helyre szorult a közönségdíjas babgulyással. Igyekeztem a lehető legrövidebben elmesélni ezt a rendkívül érdekes és tanulságos történetet, ami természetesen valós alapokra épült, remélem elnyerte a tetszéseteket.
Múlt hétvégén Gyömrőre voltam hivatalos főzőversenyre. Aki ismer, tudhatja rólam, hogy imádok enni, akarom mondani, zabálni. Rengeteget eszek, nagyon jó ízűen. Nagyon szeretem a különlegességeket is, talán ezért lehet, hogy újfent meghívtak samesznak, aki segít itt-ott, és néhány hasznos ötlettel gazdagítja az összegyűlt szakmai elitet. Társulatunk a gulyás kategóriában indult, hagyományos babgulyással, és kísérőnek tócsival. Szerényen egy hetven literes bográccsal készültünk, aminek elenyésző részét képezte hozzávetőleg tíz kiló hús, ami is három típusra oszlott: egy rész marha, egy rész disznó, és egy rész füstölt. A több kiló, zöldségről, csipetkéről, babról nem beszélek, hiszen azt már úgyis kitalálhattátok, hogy hozzátartozik. Kis csapatunk nagyon felkészült, gyakorlatilag hétpróbás zabagépekből állt, akik már sok csodát láttak. Pontban, délben indult a tűzgyújtás, és délután négyig el kellet készülnie, mindenhol a lukulluszi lakomának, amit egy háromtagú, abszolút korrumpálhatatlan zsűri minősített. A harmincegy résztvevőből, öt társulat próbálkozott gulyással, a többiek, pörkölt, illetve sültek kategóriában indultak. Csodálatos illatok járták be a rétet, és szemet, gyönyörködtető látványt nyújtottak a készülő finomságok. Mindegyikőnknek meg volt a feladata, akár a Ferrari depónak egy forma 1-es versenyen. Pillanatok alatt reszeltem le tíz kiló krumplit, és passzíroztam ki közel két kiló fokhagymát. Tanult kollegám a bográcsba pirította a húst, amíg valaki a tüzet táplálta, vagy készítették elő kezünk alá az összetevőket. Precizitásunknak köszönhetően, viszonylag gyorsan előnyre tettünk szert a többi csapathoz képest, hiszen valaki még csak a tűzgyújtással bíbelődött, addig nálunk már javában főtt az étel. Felfigyeltem egy népes táborra, akik gyakorlatilag hintóval érkeztek és egy komplett nagyüzemi konyhát rittyentettek a mezőn, rövid idő leforgása alatt. Taláros szakácsok, sürögtek, forogtak a környezetükben, és hozzávetőleg húsz szolga. Meglepetten néztem, hogy egy komplett bölényt, húznak karóba, amit egy alkalmi hirtelen ácsolt Simens Martins kemencében kezdtek forgatni. Igen láttam, hogy itt nem számít a pénz és egy kicsit el kezdett remegni a gyomrom, hátha megbundázzák a versenyt. Kisvártatva egy John Dear traktor odahúzott a forgó bölény mellé, egy hozzávetőleg ezer literes üstöt, amibe állítólag halászlét fognak majd készíteni, amiből majd jut a falu aprajának nagyjának. Röviden összefoglalva megszerezték a démosz egyszerű gyermekeinek szimpátiáját. Barátaimmal beláttuk, hogy a mennyiséggel, már nem, de a minőséggel mindenféleképpen mi fogunk nyerni. Tudtam, hogy egy ilyen mérhetetlen mennyiségű ételt ilyen rövid idő alatt képtelenség ehetőre főzni, éppen ezért kaján vigyorral szemléltem a fénysebességgel forgó, kb. négyszáz kilós állatot, és nevetve néztem, ahogy lajtos kocsival kezdték tölteni a pokoli üstöt. Szerintem maga Belzebub sem látott hozzá hasonlót. Egy kicsit zavart, bevallom, hogy Ők is mosolyogtak. Szépen fődögélt a gulyásunk, sült a tócsi. Kisebb elismerő csapat verődött össze, közelünkbe akiket a pazar illat odavonzott, és kaphatóbbak voltak, a hagyományosabb kosztra. A visszhangokból úgy tűnt, hogy a verseny a multik válogatottja és a proletár barátok között fog eldőlni. Három órára elkészültünk a reszelt krumpli lángossal, aminek csodálatos illatára, szép vörösesbarnára sült küllemére még a bölényforgatók is felfigyeltek. Félóra múlva elkészült a bográcsos babgulyás, ami gőzölögve pompázott a délutáni napsütésben. A többi versenyzők közül sírva visszaléptek a versenytől, hiszen látták, hogy számukra már értelmetlenné vált a megmérettetés, de becsületükre legyen mondva elismeréssel álltak mellénk és drukkoltak várható sikerünknek. Ütött az óra. Délután négy volt és elvittük a zsűri elé a kétfogásos műremeket, amit elismerően nyugtáztak és nyálcsorgatva átvettek. A maradékversenyzők, akik még versenyben voltak szintén tiszteletüket tették a nemzet bírái előtt, és kíváncsian várták a fejleményt. Minden stimmelt, csak egy tábor hibádzott még a megmérettetésről. Igen a Multik !!!!!! Hihetetlen de még nem voltak kész, de a mennyiségre való tekintettel, kaptak még némi laufot, ami nem volt meglepő, úgy látszik itt ez a divat . Kisebb csúszással Ők is befutottak egy negyvenkilós sült bölényszelettel és egy tál levessel. Mindenki leadta bírálatra a főztjét, már csak az eredményhirdetésre volt hátra. Az izgalom a tetőfokra hágott. A mezőn összeverődött tömeg hangosan skandálta nevünket és már várták a tálalást. A zsűri megjelent és eredményt hirdetett. Az első helyezést a Multik csapata nyerte a Némó nevezetű trópusi halászéval, amit, mint utóbb kiderült a Karibtengerből hozatott bohóchalakból készítettek, míg kis csapatunk a második helyre szorult a közönségdíjas babgulyással. Igyekeztem a lehető legrövidebben elmesélni ezt a rendkívül érdekes és tanulságos történetet, ami természetesen valós alapokra épült, remélem elnyerte a tetszéseteket.
